HTML

Kerületünk Könyvkirálya

A 2013. november 14-én indult program fél éven keresztül zajlik Budapest XX. kerületének óvodáiban és iskoláiban. A részt vevő gyerekek megtervezik a program logóját, elolvassák a könyveket, ajánlásokat írnak kortársaiknak, pontoznak és persze beszélgetnek a könyvekről. A szervezők reményei szerint a program végére kiderül, mit és miért szeretnek olvasni a gyerekek, a pedagógusok is megismerkednek a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalommal, de ami ennél is fontosabb, olyan gyerekekhez is eljut a friss gyermekirodalom, akik a program nélkül nem biztos, hogy megismernék ezeket a könyveket.

Friss topikok

  • SiKriszti: LÁTLAK Egy érdekes dolgot meséltek az egyik középiskola könyvtárostanárai. A könyvet beborítottá... (2014.01.30. 11:52) Fókuszban III.

A pesterzsébeti gyerekek kedvenc könyvei

2014.06.18. 14:32 drágaszágom

2014. június 12-én a XX. kerületi Szabó Ervin könyvtárban rendezett ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget az első Kerületünk Könyvkirálya program. A német mintára indított kezdeményezéshez a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet és a Kaméleon Könyvközösség is csatlakozott, a rendezvény elsődleges célja az volt, hogy kiderüljön, melyik gyermek- és ifjúsági könyv a legnépszerűbb a kerület fiatal olvasói körében.

2013 novemberében 5 óvoda, 9 általános iskola és 4 középiskola közel 500 gyermeke, tanulója (és persze pedagógusa) csatlakozott a programhoz. A Kaméleon Könyvközösség 17 kiadó 67 könyvéből 5-5 példányt bocsátott a szervezők rendelkezésére. A könyvek listáját gyermekirodalmi szakértők állították össze korosztályi bontásban figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait, előtérbe helyezve az elmúlt 10 év legérdekesebb és legértékesebb könyveit. A válogatásnál további szempont volt, hogy olyan könyvek kerüljenek a tanulók kezébe, amelyek az iskolai könyvtárakban nem érhetők el népszerűsítve ezzel a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalmat.

A program sikere a szervezők várakozásait messze felülmúlta. A diákok és pedagógusok visszajelzései azt mutatják, jó ötlet volt kortárs könyvek olvasására és értékelésére buzdítani. Az óvodások mindegyik számukra ajánlott könyvvel megismerkedtek, az alsósok körében a Hol a mesém?, a felsősöknél A kék hajú lány, míg a középiskolásoknál a Semmi és a Skellig című könyvek voltak a legolvasottabbak.

Mind az óvodásoktól, mind az iskolásoktól azt kérték a szervezők, hogy a pontozás mellett néhány mondatban fogalmazzák meg véleményüket az olvasottakról. Közel 600 írásos vélemény, könyvajánló érkezett be, ezek közül néhány a Kerületünk Könyvkirálya blogon is olvasható.

 A teltházas eredményhirdetésen a legötletesebb logótervet, a legtöbb könyvajánlót író diákokat, a legaktívabb intézményeket, a legolvasottabb könyveket és végül a Kerületünk Könyvkirályait díjazták. A díjkiosztót követően az egyik Könyvkirály szerzőjével, Dóka Péterrel beszélgethettek a gyerekek.

Kerületünk Könyvkirálya 2014, Pesterzsébet

Óvodás korosztály: May Szilvia (ill. Petrók Ildikó): A Fásli utcai állatkórház (Cerkabella Kiadó)

6-10 éves korosztály: Aino Havukainen – Sami Toivonen (ford. Bába Laura): Tatu és Patu fura masinái (Cerkabella Kiadó)

10-14 éves korosztály: Dóka Péter (ill. Lakatos István): A kék hajú lány (Móra Kiadó)

14-18 éves korosztály: Timothée de Fombelle (ford. Pacskovszky Zsolt): Ágrólszakadt Tóbiás (Móra Kiadó)

 A program a szervezők önkéntes munkája révén valósult meg 17 könyvkiadó támogatásával. A tapasztalatok összegzését követően az elképzelések szerint a következő tanévben újabb kerületek bekapcsolásával fővárosivá válhat az olvasásnépszerűsítő program. Ehhez azonban további erőforrások bevonása szükséges.

Szólj hozzá!

Fókuszban VIII.

2014.06.02. 14:06 nikisze

A szuper Janosch szuper könyvéről így írtak a gyerekek:

panama.jpg

Janosch: Irány Panama: Történet arról, hogyan utazott Kistigris és Kismackó álmai országába

„- Tetszett, mikor kitették a jelzőtáblát."

"- Tetszett, hogy nem ismerték fel a háziurat."

"- Tetszett, mikor odaértek Panamába."

"- Tetszett az egész mese.”"

„- Nekem az tetszett, hogy elindultak Panamába, mivel mindig balra mentek, visszajutottak a

házukhoz."

"- Nekem az egész történet tetszett, a képek is, meg a történet is."

"- Nekem tetszett, hogy a mackó elment horgászni, pedig nem is volt a közelben tó."

"- Az tetszett, amikor táncoltak."

"- Nekem az tetszett, amikor tutajt építettek.”

„- Tetszett, mert én szeretem az ilyen meséket. Mert nagyon szeretem a macikat és a

tigriseket, melyekről ez a könyv szólt."

"- Nagyon tetszett az a rész, amikor a szarka felvitte őket a fa tetejére és meglátták fentről a

saját házukat, amit nem ismertek meg."

"- Nagyon tetszett, hogy ugyanoda értek vissza, körbejárták a területet."

"- Azért tetszett, mert felmásztak a fára és le is másztak róla, és én még nem tudok fára

mászni.”"

„Az tetszett, amikor elindultak Panamába és az nem, amikor a rókával találkoztak, mert

félrevezette őket” 

 

És mi tetszett a legjobban?

"- az tetszett, amikor megtalálták a ládát"

"- az tetszett, amikor Panamáról beszélgettek, hogy ott milyen jó lehet"

"- az tetszett, amikor visszaértek a saját házukba és nem ismerték meg"

"- amikor hazaértek és azt hitték az Panama"

"- az tetszett, amikor horgászni mentek"

"- az tetszett, amikor a madár felrepült a fára és ők utána másztak"

"- az tetszett, amikor nem találtak folyót és a mackó nem tudott horgászni, de a tigris

szedett gombát"

"- az tetszett, hogy jó barátok voltak és mindent együtt csináltak"

"- amikor tutajt építettek."

Szólj hozzá!

Fókuszban VII.

2014.04.28. 11:07 nikisze

A bolond április időjárása kedvez az olvasásnak. Aki az eső elől egy könyvbe menekül, annak többnyire véleménye is lesz arról, amit elolvasott...

 dombinneni.jpg

Domboninenni mesék

 

"Nagyon tetszett, nagyon humoros volt és nagyon aranyos."

"Nekem nagyon tetszett, főleg a nagy varázslás."

"Nagyon tetszett ez a könyv, bár az illusztrációk furcsák, de szépek."

"Nagyon tetszett ez a könyv, mert humoros és izgalmas volt."

"Szórakoztató, vicces, izgalmas, kalandos.”

"A könyv olvasható, értelmezhető, vicces, modern szavakat használ az író.” 

 

semmi.jpg

 

Semmi

 

"Engem megfogott. A lényegre tapintott. A könyv pont azokról a kamaszkori kérdésekről szól, amit mindannyian tudni szeretnénk. A zsenialitása az írónőnek hogy az életről ír szerintem."

"Elgondolkodtató mű a barátságról és az emberi kapcsolatokról. Kegyetlenül vázolja az emberek közötti ellentéteket, ösztönöz és tanít mások lelkének megértésére. Lebilincselően érdekes olvasmány.”

"Lehetett volna hosszabb is, mert ezt a történetet szívesen olvastam volna még.” 

"Könnyen olvasható, érdekes könyv meglepően jó következtetéseket hagy levonni. Tanulságos és elgondolkodtató, olykor kissé morbid kifejező módszer.” 

"Elgondolkodtató mű a barátságról és az emberi kapcsolatokról. Kegyetlenül vázolja az emberek közötti ellentéteket, ösztönöz és tanít mások lelkének megértésére. Lebilincselően érdekes olvasmány.” 

"A tartalom leírása a borítón félrevezető: „Bárki olvashatja, mindenkinek szól – mint a legjobb gyermek- és ifjúsági könyvek általában.” Nem ajánlom gyermekeknek, mint ahogy Golding: A legyek urát sem."

 

Szólj hozzá!

Fókuszban VI.

2014.04.24. 14:12 nikisze

A héten a könyvfesztivál egyik külföldi vendége Patrick Ness lesz, lássuk, mit szóltak könyveihez az olvasók!

szörny.jpg

Szólít a szörny

"Három nap alatt kiolvastam a könyvet. Érdekelt, nem tudtam letenni! Szerintem egyrészt megpróbált a könyv arra utalni, hogy az igaz barátainkat ne lökjük el magunktól. Másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy mindig mondjuk ki az „igazságot” ne féljünk attól, amit már így is tudunk. És végül, hogy minden emberben lakozik egy úgymond „szörny”, ami küzd az igazsággal és a félelmünkkel. Ugyanakkor a szörny meséiben felfigyelhetünk arra is, hogy nem mindig az a hibás, aki az utolsó szót kimondja, mint például a patikárius. Igen elgondolkodtató könyv. Várom a következő részt! Szinte minden 2. oldalban van helyesírási hiba és szótagolási hiba.

„Megrendítően ír az elfogadásról, beletörődésről. Az embert ért fájdalmak leküzdésére, továbblépésre ösztönöz. Lebilincselő olvasmány” 

„A félelmetes igazságot feltáró, a halált, mint legnagyobb félelmünket megtestesítő könyv. Egyszerűen tökéletes, fájdalmasan jó könyv.” 

„Tartalmilag nagyon jó volt.” 

kés.JPG

Kés a zajban

Nem tudtam letenni. Muszáj volt olvasnom. Kalandos volt, fordulatos. Pont amikor nem számítottam rá. Imádtam.

„A fogalmazása és a nyelve miatt kicsit nehezen olvasható, így bele kell szokni, de a történet egyedi, bár sokszor én vertem volna a falba a fejem a főhős egy-két cselekedete miatt, de ez mutatja azt, hogy maga a cselekmény jó.” 

„Jó könyv, tetszett a témája és megfelelő korosztályba sorolták.”

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Fókuszban V.

2014.04.14. 16:40 nikisze

A cirkusz fekete-fehér sátrai, egy nyomasztó verseny és egy különös szerelem története, hogy látják mindezt az olvasók?

"Különleges, újszerű, különbözik a legtöbb könyvtől, amit eddig olvastam. Elgondolkodtató, mégis lendületes és fordulatos regény."

"Ezzel a könyvvel sikerült egy picit kiszakadni a szürke hétköznapokból egy olyan helyre, ami a fekete-fehér színek ellenére tele volt színekkel. Kicsit féltem, hogy fog alakulni a vége, de ügyesen lett kitalálva az egész történet, viszont akadtak ismétlődő részek, amik egy idő után kezdtek unalmassá válni, ez rontott a könyvön, de a kitalált számok és az emberek (mindenki) semlegesítették. Azok a részek, amik egyes szám második személyben íródtak, jók voltak, olyankor tudtam magam teljesen beleélni a könyvbe. Összességében ez a könyv elvarázsolt."

éjszakai.jpg

 

„Igazán élvezetes könyv. Az ember átélheti a könyv világát, megláthatja milyen egy éjszakai cirkusz. Megélheti mikor két különleges gyermek, kik egymástól messze élnek, hogyan találnak egymásra. Létrehoznak egy világot miben szerelmük megvalósulhat. Én jól éreztem  magam a könyv olvasása közben, elrugaszkodhattam a valóság talajáról, de mikor elkezdett felkelni a nap, rájöttem, hogy a cirkusz kapui bezárulnak, s nekem is vissza kell térnem a valóságba, mert vége a könyvnek. De én már elmondhatom, hogy  jártam az álmok cirkuszában.”

 

 

Szólj hozzá!

Fókuszban IV.

2014.04.03. 12:02 nikisze

A téli álom után íme a tavaszi, friss, ropogós vélemények:

 

dobozvaros.jpg

Így vallanak a bőbeszédű kiskamaszok Lakatos István könyvéről, a Dobozvárosról:

„Tetszett, jó könyv, kalandos, sok benne az utazás és ez tetszik, örömmel ajánlom másoknak is.”

„Tetszik! Izgis, vicces, aranyos.”

"A dobozváros címhez nem ezt a történetet képzeltem el"

 

marton_micike.jpg

 Márton és Micike az autószerelő műhelyben, ahogy az ovisok látják:

„ A könyv szuper volt. Én szoktam apával autót szerelni, majd megmondom neki, hogy vegyük meg a könyvet, ha elolvassa, majd jobban tudja szerelni az autókat.”

„ Ha nagy leszek, autószerelő leszek.” 

„ A könyv nagyon tudományos dolgokat mutatott be az autókról, autószerelő műhelyről, de a kisebb gyerekek számára is érthető, érdekes formában. A történet mese része miatt a lányok is izgatottan figyeltek.”

Kerekerdő Óvoda – Bóbita Tagóvoda

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Érkeztetés

2014.01.30. 15:54 SiKriszti

Érkeztetés.jpgSimon Kriszti a Könyvkirály új könyveivel

Szólj hozzá!

Fókuszban III.

2014.01.30. 11:00 nikisze

A nem mindennapi könyvek borzolják az érzékeinket, ez az olvasói véleményekből is kiderül, amitől még a jól bevált sorrend is megfordul néha...

látlak.jpg

Következzenek most elsőként a középiskolások:

Látlak

„Az elején csak úgy unalomból szerettem volna elolvasni, de az első pár oldal annyira megragadta a fantáziám, hogy le sem bírtam rakni. Ezt persze a tanárok nem díjazták. A lényeg, hogy amikor a főszereplővel bármi történt, akkor én azt teljesen át tudtam élni. Átéreztem a fájdalmát, örömét, izgatottságát. Nekem nagyon tetszett.”

"Vegyes érzelmek, de abból nagyon sok. Tanulságos (volt), mert a közösségi oldalaknak a hátrányaira, és előnyeire rávilágított, és ez a mai világban fontos. Izgalmas, mert a legvégsőkig eljátszadozik az ember idegeivel, fogdában tarja az embert, így a könyv eléri, hogy olvassák. A sportos részek is tetszettek, ezzel együtt be lehetett tekinteni a sportolók világába, hiszen Cat az, akármennyire is akart az elején ez ellen harcolni. Cat személyisége ennek ellenére nem tetszett. Sportol, viszont nem szeretné ezt csinálni, de azért mégis. Gyűlöli a bogarakat, de nincs velük baja, meg meri őket fogni, mégsem akar hozzájuk érni. Nem szereti már Darry-t, nem akar vele újra kapcsolatba lépni, de azért szívesen elsétálgat vele a fiú nagybátyjához. Nem tetszett a határozatlansága, ezért kicsit olyan érzésem volt, mintha képtelen lett volna döntéseket hozni. Számomra voltak olyan részletek a könyvben, ahol értelmetlen volt a megfogalmazás. Nem tudom, hogy az író hibája, vagy a fordítóé, de olyankor, mert többször is előfordult, összevontam a szemöldököm. Az eleje vontatott volt, legalábbis én úgy éreztem, mert mindig ugyanazokat ismételgeti, és a leselkedő is kezdett unalmassá válni, de egy idő után fordult a kocka pár oldal erejéig és az érdeklődés újra fellángolt, viszont a vége nagyon össze lett csapva. A bogarakról tényleg érdekes információkat lehet megtudni, ez jó. Nem volt rossz ez a könyv összességében, de jónak se mondanám el. „Egy lánynál, aki sportol, egy csalódott nő figyeli a lány apjának egy régi húzása miatt, de minden jó lesz a végére. A lánynak időközben megjön az esze, vagyis inkább az utolsó pár oldalra, és mindezek mellett még sikerül is legyőznie az egyik félelmét”. Ha lenne folytatása, csak a szereplők későbbi sorsa érdekli, azaz, hogy mi lett velük, de nem biztos, hogy csak ezért a kezembe venném. Picit örülök, hogy ennyi volt, és hogy már vége van."

„Nem mindig kötött le. Tanulságos volt. Szerintem nem kellett volna minden oldalra bogár képet rakni.”

***

Egy érdekes dolgot meséltek az egyik középiskola könyvtárostanárai. A könyvet beborították, mert többen "megriadtak" a póktól, és nem szívesen vették kézbe a könyvet. Mióta "eltüntették" forog a könyv. Talán a főszereplőhöz hasonlóan egy-két olvasó is undorodik az ízeltlábúaktól?

anyukamesék_1.jpg


Kisiskolásoktól:

Anyukamesék

„ Nagyon érdekes és vicces könyv. Csomó olyan mese van benne, amiket (kicsit átköltve) sokan ismerhetnek. Ajánlom figyelmetekbe.”

„Nagyon érdekes könyv. Sok mese van benne. Ajánlom annak, aki szereti az anyukáját.”

„Nagyon tetszenek a rajzok, izgalmasak a mesék. Látszik, hogy az anyukák mennyire szeretik a gyermekeiket. Ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akikszeretik az anyukájukat.”

„Nagyon jó kis könyv, mindenkinek ajánlom, aki szereti az anyukáját. Kalandosabb is lehetne és izgalmasabb is. Azt hittem, hogy jobban ki lesz dolgozva az egész könyv.”

„Az én tetszésemet nem nyerte el, de ha semmi sincs kéznél, olvasható.” 

„Nem a mi korosztályunknak való, mivel az alkohol többször előfordul és hogy anyuka, apuka részeg. Ez elszomorítja a gyerekeket.” 

„Humoros részek vannak benne, de voltak olyan jelenetek, amelyek nem kötötték le a figyelmemet.” 

„9-8 éven aluliaknak ajánlom, nekik tán vicces, de nekem nem” 

„Szerintem viccesek voltak benne a képek. A 9 éves korosztálynak megfelelő a könyv. Az anyukák többet foglalkozzanak a gyerekükkel.” 

„A betűméret jó volt, de semmi értelme ezeknek a meséknek. Némelyik mesét semelyik gyerek kezébe nem adnám!” 

„Nagyon jó! Tetszik hogy mindig más! Tetszik, hogy sok fejezet van, és valamelyik hosszú és valamelyik rövid mese!”

nemvagyokalmos.jpg

Ovisoktól:

Nem vagyok álmos és nem akarok lefeküdni

„Ilyet Eszterke is szokott csinálni anyának.” 

„Nagyon vicces volt.”

„Én se akarok otthon este lefeküdni.”

Ovisoktól óvónénik segítségével:

„Három könyvet tettem ki az asztalra. A csoport választott. Ezt a könyvet csak hárman választották. A borító és a képek nem keltették fel a gyerekek érdeklődését. Amikor a címet felolvastam már többen mondták, hogy ezt olvassuk. Olvasás közben jókat nevettünk. Többen elmondták, hogy ismerős a könyvben elmesélt történet, náluk otthon is sokszor előfordul az esti időhúzás lefekvéskor”

Kerekerdő Óvoda – Bóbita Tagóvoda

 

 

 

1 komment

Címkék: Látlak anyukamesék nemvagyokálmos könyvkirály

Fókuszban II.

2014.01.27. 11:17 nikisze

Nem unatkoznak, csak olvasnak és olvasnak, sőt, jól meg is mondják a véleményüket a könyvekről...

akiraly.jpg

Ovisoktól:

A király, akinek nem volt semmije

„Ez olyan volt, mint a királylányos” 

„Miért nem találkozott a király azzal a királykisasszonnyal, akinek nem volt birodalma, és miért nem vette őt feleségül?” 

„A barátság és a családunk az a kincs” 

„Nem biztos, hogy attól leszünk boldogak, ha sok kincsünk van a földön, de egy barát sokat jelenthet.”

„Jó volt a király, mert megmentette a macskát”

Ovisoktól óvónénik segítségével:

„A királykisasszony akinek nem volt birodalma után olvastuk, így sokan össze is rakták a két mesét. A könyv külseje, maga a királyfi az elején a lányok figyelmét már egyből felkeltette. Az állatok kedvessé tették a mesét. A mese lezárása, a barátság szó egy új témát adott nekünk!”

Kerekerdő Óvoda – Bóbita Tagóvoda

„A mese mondanivalójáról együtt beszélgettünk, maguktól nem tudták megfogalmazni. Az illusztráció kicsit elvont, számomra nem olyan kedves.”

Gyermekmosoly Óvoda

 

 

claude.jpg

Kisiskolásoktól:

Claude a városban

„Nekem eléggé rövid volt. Sok jó humor van benne, alig van párbeszéd a műben. Ez úgy érdekesebb volt, mert a mesélő mondja el, hogy a szereplők mit mondanak, gondolnak”.

„A könyv lehetne érdekesebb, és ha már vicces, akkor több vicc legyen benne. Állhatna több különálló könyvből a sorozat. Legyen benne több szereplő, és viccesek legyenek.

„Izgalmas, érdekes és vannak benne vicces részek.”

„A könyv egészében nagyon tetszett, bár néhol a szövegezése nehézkes volt.”

„Szerintem élvezhető, mert lekötött, és a történet se volt hosszú, mert a hosszú történeteket nem szeretem.” „Vicces, mert volt benne az a Zokni, illetve a kutya. És amikor doki volt, akkor voltak a legviccesebbek.”

„Szép képek, nincs hiba, izgalmas.”

„Érdekes, sok benne a kép, de nem ajánlom másoknak.”

„ Vicces volt a könyv. Jók voltak a karakterek. Ajánlom azoknak, akik szeretik a kutyákat.”

sohasenkinek.jpg

 Középiskolásoktól:

Soha senkinek

"Már a címen is lehetett érezni, hogy ez nem egy buta tiniregény, hanem tényleg komoly témával foglalkozik. Az írónő stílusa nagyon tetszett, hiszen ez volt az a könyv, amin el lehetett gondolkodni, néhol lehetett rajta nevetni. Bár nyilvánvalóan nem ez állt a középpontban, lehetett szerelmesnek lenni, nosztalgiázni a főszereplővel, és egyben undorodni. Tetszett, ahogy párhuzamban vezeti a múltat, amikor még nem volt semmilyen problémája (kivéve a villa megvédése), és a jelek, miszerint titkolóznia kell. Nem tetszett, hogy a családtagjai elfordulnak tőle, és nem hisznek neki. Még a bátyja sem, aki elvileg nagyon is mellette áll. Viszont annak örülök, hogy Anne végül normálisan viselkedett a testvérével. A szerelmi szál nagyon gyengéden volt levezetve, egy tizenhárom éves lányhoz képest szép, és Zakó is jól van lerajzolva. Bár a kis hiszti, hogy Zakó Anne-val akar kikezdeni, nem nagyon állt közel hozzám. Lizzy, a legjobb barátnő, akivel a legtöbb szabadidejét tölti, aranyosnak, kedvesnek, makacsnak mutatkozott a múltból, bár a jelenből igen keveset tudhattunk meg róla. Azzal viszont nem értek egyet, hogy észre kellett volna vennie, mert Malvina tényleg nagyon jól titkolta hosszú éveken keresztül. A nagymamát akármennyire szerette, tisztelte Malvina, én azért senkinek sem kívánok ilyen nagymamát. Tudta, mit művel a férje az unokájával, és mégsem akadályozta meg. Pedig lett volna rá lehetőség. Ráadásul még a halálos ágyán is arra kérte Malvinát, hogy folytassa, amit elkezdett. Számomra ez érthetetlen. Bitschek néni már sokkal jobban törődött Malvinával. Pedig nem is ismerte úgy igazán, hiszen senkije se volt neki. Ő látta a lányon, hogy valami nincs rendjén. Nekem ő volt a kedvenc karakterem, ugyanis megértő volt és szerethető. A nagyapáról csak annyit, hogy undorítóan viselkedett. Kihasználta, hogy idős, hogy elvesztette a feleségét, és ezért pontosan tudta, hogy neki fognak hinni. Nem tetszett, hogy nincsenek gondolatjelek, vagy valamilyen jelölés, hogy mettől meddig beszél az adott illető. Kicsit összekuszálódott tőle a történet, de ettől függetlenül nagyon is követhető volt, át lehetett érezni a Malvina fejében cikázó gondolatokat. Örülök, hogy burkoltan írta le a nagyapjával való részeket, így tényleg bárki olvashatja. Vagyis nem olyan erőszakos, hogy a fiatalok kezébe ne lehessen adni. A vége kicsit zavaros volt számomra. Malvina már sok mindent átélt a nagyapja miatt, mégis a történet végén úgy éreztem, mintha nem bánta volna, őt nem érdekli, mi történik, folytatódik az élet. De talán így helyes. Nem muszáj az embernek egyfolytában sajnáltatnia magát mások előtt, csak motoszkáljon ott a fejében."

 

 

Szólj hozzá!

Fókuszban I.

2014.01.24. 12:02 nikisze

 

Olvastátok ezeket a könyveket? Csokorba gyűjtöttünk néhány olvasói véleményt egy-egy könyvről minden korosztályból, ti mit gondoltok róluk?

 királykisasszony.jpg

Ovisoktól:

A királykisasszony, akinek nem volt birodalma

„Vicces volt a tortadobálás.” 

„Nagyon szép rajzok vannak benne.” 

„Furcsa, hogy a királykisasszony nem egy királyfihoz, hanem az udvari bolondhoz megy feleségül.” 

Ovisoktól óvónénik segítségével:

„ A mesét beillesztettük az Erzsébeti Királylányok című heti projektbe. A könyv külseje, a képek nagyon tetszettek a gyerekeknek. Olvasáskor volt egy-egy rész ahol enyhült a figyelmük, de ilyenkor pont jött egy viccesebb, érdekesebb rész, amire elmélyülten figyeltek vagy nevettek.”

Kerekerdő Óvoda – Bóbita Tagóvoda

 „A történetet nem tartották elég fordulatosnak, bár voltak benne érdekesebb pillanatok, de alapjában unalmas volt, nem kötötte le a figyelmüket. Az illusztrációk nagyon esztétikusak, ízlésesek, főleg a lányok nézegették szívesen a képeket. Több napon keresztül meséltük, nem mindig emlékeztek arra, mivel fejeztük be az előző napi mesélést.”

Gyermekmosoly Óvoda

 Garmannnyara.jpg

Kisiskolásoktól:

Garmann nyara

„A könyv nagyon vicces volt és nagyon szép volt a grafikája!”

„Nem tetszik, ahogy az öregséget ábrázolják.”

 „Túl sokat írnak a könyvben a halálról, ezért kisgyerekeknek nem ajánlom. Csak az iskolavárás témája tetszett.”

„Nagyon szépek benne a képek és részletes a szöveg.”

„Szerintem nagyon vicces és a grafika is jó.”

élesésgyors.jpg

Középiskolásoktól:

Éles és gyors sikoly

„Nagyon jó volt. Alig bírtam letenni a könyvet. Kíváncsi voltam, hogy mi fog történni Rose atyával, Declannal és Shellel.”

„Lélekre ható, fantasztikus mű, néhány apróbb hibától eltekintve. Én túl rövidnek találtam, de az egészet összesítve remekmű.”

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása